2015. december 31., csütörtök

Személyes...

Sziasztok!
Tudom az elmúlt időben kicsit megint eltűntem, de az az igazság, hogy nem is igazán volt időm körmöt festeni és nem is volt olyan amit úgy éreztem, hogy feltétlenül mutogatnom kellene. Újdonságoknak is híján voltam, mivel spóroltam nagyon. Tudtam, hogy mit szeretnék már régóta és úgy döntöttem, most vagy soha itt az idő. Kiszámoltam és minden pénzemet félretettem, dolgoztam, és december 28-án megvalósítottam egy régi vágyamat. Megvettem magamnak az első laptopom!☺
Tudom ez sokaknak nem jelent akkora nagy élményt, de én aki nem rendelkezem állandó keresettel, és rengeteg ideig kuporgattam rá, most hihetetlenül boldog vagyok miatta.
Legfőképp örülök,hogy végre van egy olyan felület amit csak én használok(többnyire, mert azért a család is kipróbálhatja☺), másrészt pedig mert akkor veszem elő amikor úgy tartja kedvem, nem kell senkire sem várni a sorban, ha internet közelbe szeretnék jutni, nem kell bezárni a bloggert mert más ül a géphez, és nem kell a koleszban mindenkivel egy gépteremben lenni ahol rendszeresen mindig nézi a másik, hogy mit csinálsz, illetve 9-kor kisöpörnek mindenkit.
Egyszóval ez nekem egy ilyen alkotói szabadságot jelképez, és az elmaradásaim is igyekszem pótolni, illetve pár bejegyzést előre megírni, az ilyen kihagyások elkerülése végett.

Boldog új évet kívánok mindenkinek!:)

2015. november 8., vasárnap

Pazarlós bejegyzés + Új kihívás

Sziasztok!
Ez eredetileg egy elég szomorkás poszt lett volna, de mivel annyira nincs most kedvem nyavajogni vagy lelkizni, így továbbgondoltam, az egész irományom, és arra jutottam, inkább meginvitálom a kedves bloggerinákat egy újabb kihívásra. Aminek a neve (El)használtam kihívás lesz. Na de egy kicsit jöhetnek a háttérinformációk.
Ugye mindenkinek ismerős, hogy mikor beköszönt az ősz, ideje a nagytakarítás elkezdésének. Én ezen tegnap túlestem. Nem vagyok egy rendetlen típus, sőt! Inkább ahhoz értek, hogyan dugdossam el olyan helyekre a dolgaimat, ahol sosem találom meg.
Így történt ez most is. Találtam egy rakat olyan dolgot amiről teljesen elfelejtettem, hogy megvannak még és talán jó lenne elhasználni őket.
Ez most főleg sminkek tekintetében nézve szomorú, hiszen ami lejár, beszárad stb., attól érzékeny búcsút kell venni.
És most jöjjön egy nagyon szomorú kép:
Nálam ők a kidobásra ítélt termékek most sajnos. Jól látható, hogy a legtöbb Avon termék, de van itt minden mi szem szájnak ingere. Szinte minden szépségkategóriából van kidobásra ítélt dolog, például alapozó, szempillaspirál, szemkörnyék ápoló, szemfesték körömlakk.
Ha össze akarnám számolni ( de elhihetitek, hogy nem akarom tudni a pontos összeget) akkor most konkrétan látszódna, hogy több mint 5000 forintot dobtam ki az ablakon a semmire.
Így úgy döntöttem, hogy megálljt parancsolok magamnak.

A kihívás neve: (El)használtam kihívás
Lényege: Vegyétek elő a régi szépségápolási termékeiteket, amiket félretettetek mert volt jobb vagy újabb, és használjátok azokat! Nem kötelező feltétlenül elhasználni őket, de nyilván ez lenne a cél:)

Időtartama: 2015.11.10-2016.01.10.

Két hónap alatt próbáljátok meg a lehető legtöbb terméketeket elhasználni, és havonta egy egy bejegyzést írni róla, hogy hogyan haladtok a kihívás teljesítésével.
Ha nincs blogotok de szeretnétek csatlakozni, kedveljétek a blog Facebook oldalát (itt tudod kedvelni :) ) és minden határidőkor megosztok egy képet vagy magát a bejegyzést, hogy én hogy haladok, az alá pedig posztolhatjátok saját képeiteket! Egyenlőre még úgy gondolom ne legyen tétje a dolgoknak, de lehet, hogy addig még meggondolom magam és a legszorgalmasabbat jutalmazom valamivel, szóval hajrá csajok!:)

Az első bejegyzés határideje: 2015.12.15.
A második bejegyzés határideje: 2016.01.15.

A kihívás végén pedig jutalmazzátok meg magatok egy sütivel, hogy nehogy újabb felesleget vásároljatok a piperetáskába vagy a fürdőszobába!☺

Kérlek titeket, hogy aki szeretne résztvenni a kihívásban az jelezze egy kommentben és linkelje be a blogját is, hogy nyomon tudjuk követni!:)

Sok sikert lányok!:)

2015. október 31., szombat

Tüzkiz a köröm, fehér a rózsa

Egy kedves olvasónak akadt meg a figyelme ezen a lakkon, és nem is tudja valószínűleg, hogy milyen hálás vagyok neki ezért. Ígértem egy swatchot, de amint felkentem tudtam, hogy ebből teljesen biztosan manikűr lesz. A szóban forgó lakk pedig a Moyra Gel Look vonalának 918-as Constance árnyalata.
Ha nem kérdezel rá Andrea, lehet hogy szégyen szemre nekem fel sem tűnik hogy az oldal borítóképén mennyire csalóka ez a lakk. Mikor megnéztem, láttam, hogy az Adenshop-on sem az igazi a szín, így gondoltam épp itt az ideje tenni vele egy próbát.
Egyszerű de ugyanakkor szerintem csodajó manikűr született, amit egyszerűen imádok viselni. Alig bírom megállni, hogy ne ezt bámuljam. Hál istennel a bőrszínemmel is harmonizál így szerintem elég jó az összhatás. Elnézést, de a lakk egyszerűen szinte fotózhatatlan, sehol sem adja vissza igazán azt a szép színét, de a képeken is szépnek hat szerintem.
Felhasznált lakkok:


  1.  Moyra Gel Look - No.918 Constance
    Valószínűleg új szerelem van kilátásban. Mivel rengeteg Moyra lakkal dolgozom, számítottam rá, hogy jó minőség mert a Gel Look vonala az egyik kedvencem ráadásul, na de ez.. Egy rétegben tökéletesen fed, még csak meg sem kellett erőltetnem magam, egyszerűen két perc alatt felkentem másfél perc alatt megszáradt, majd jöhetett a díszítés. Próbáljátok ki ti is, mert érdemes! Ha pedig manikűrötök van vele arról is szívesen várom a képeket az oldalra:)
  2. Moyra Gel Look - No.944 Chantal
    Megígértem hogy többet nem esik komolyabban szó róla. Ha valaki még nem látta akkor előző bejegyzésekben gyorsan vissza tudja nézni, de számítsatok rá, hogy az elégedettségi mutató 100%-os.
  3. Moyra Nail Polish - No.101
    Már az üveg alján járok, és még mindig nagyon jó szolgálatot tesz. Egyszer kellett eddig higítani, de utána is tökéletesen működik. Biztos, hogy beszerzek belőle még egy üveggel.
Manikűr:




Nektek mi a véleményetek? Birtokában van esetleg valakinek ez a lakk?:)
Szép napot lányok!:)

2015. október 24., szombat

Rossetti Bizsu Kívánságlista

Sziasztok lányok!
Emlékeztek még a Pixibag nyári különkiadására? Nos ez több szempontból is fontos. Egyrészt mert olyan dobozkáról beszélünk ami valljuk be elég szuperül sikerült, másrészt mert akkor szöget vert a fejembe valami, ami azóta sem hagyott nyugodni. Ez nem más mint a Rossetti Bizsu. Az égnek nem akartam megérteni, hogy hogyan fogom én viselni ezt a kapott hajpántot. Sehogy sem akart tetszeni a hajamban. Aztán jött a kis unokahúgom, és a gond meg is oldódott. Virult benne, és imádta hordani, én meg örültem a fejemnek, hogy de kis ügyes gyerek vagyok, most ezt is megoldottam. Aztán a Rossmannban járva egy egész polcnyi Rossettivel találtam szembe magam, és elhatároztam, hogy én már csak azért is utánanézek ennek a márkának. Azt viszont hozzá kell tennem, hogy nagyon makacs tudok lenni, ha engem valami nem fog meg akkor az nem fog meg és kész. Többet azzal nem foglalkozom. Ezért számít hatalmas kivételnek a Rossetti és ezért szentelek neki egy posztot, ugyanis hihetetlenül pozitív csalódásról van szó az esetemben.
Pár dolog nagyon megragadott az őszi kollekcióban, mikor futva átnéztem az oldalt, ezekből állítottam össze egy amolyan kívánság listát:)

Adrienn karperec:
Az a vicces, hogy nálam tényleg mindig úgy működik, hogy vagy tetszel vagy nem és pont. Ő pedig elsőre megragadott mert imádom az ezüstöt és a karpereceket, minél letisztultabb formában. Aztán megláttam, hogy a karperec fantázianeve Adrienn. Na hát onnantól kész voltam, ugyanis a becenevem Lina ami természetesen kiskoromból maradt meg legfőképp, de a keresztnevem Adrienn.
Nem hiszem, hogy tovább kell magyaráznom a dolgot.:)
 Link a karperechez: http://rossettibizsu.hu/adrienn-karperec-arany-ezust.html

Hermatit levelek hajcsat:
Mostanában nagyon tetszik a felkontyolt haj minden formában. Megpróbálom szerintem ezzel minél jobban a nőies oldalam kihangsúlyozni tudat alatt. A Glamour napok alatt beszerzett rózsaszín kötött felsővel és egy alsó banánkonttyal tudnám ezt a csatot elképzelni.
Link a csathoz: http://rossettibizsu.hu/hematit-levelek-hajcsat.html

A következő két terméket pedig egymás után fedeztem fel és egymással is tudnám őket leginkább elképzelni(és egy konttyal, igen-igen tudom, de ezek annyira finom darabok, hogy hangsúlyt kell fektetni rájuk szerintem:) )

Puha kockás sál bézs színben:
Ősz lévén jönnek elő a sálak, így én is körülnézek ilyenkor, hogy mi a kínálat ezen a téren. Barna nekem már kicsit túl vontatott, a fekete meg agyonhordott színnek tűnik, ezért választottam a bézs árnyalatút, gondolván alapdarabnak jó lenne.
Link a sálhoz: http://rossettibizsu.hu/puha-kockas-sal-bezs.html

Dupla gyöngyös fülbevaló:
Régóta nézegetem, de valahogy sosem merem megvenni ezt a fülbevalót. A sállal nagyon szépen nézne ki, így legközelebb, ha lehetőségem adódik rá, beszerzek egyet, végülis.. ennyi mindenkinek jár nem?:)
Link a fülbevalóhoz: http://rossettibizsu.hu/dupla-gyongyos-fulbevalo.html

Nektek mi  a véleményetek a márkáról?
Van terméketek tőlük?
Szép napot nektek!:)

2015. október 20., kedd

Moyra manikűr

A Glamour napok alatt vásároltam pár új szerzeményt magamnak, ezekből próbáltam ki néhányat:)
Igyekszem minél több érdekes színt és textúrát úgy összeválogatni, hogy lehetőleg ne nagyon keverjem a márkákat, így ha valaki be akarja szerezni a lakkokat könnyebb legyen az elérhetőség.
Most is nagyon megjelenik a Moyra imádatom, ez a manikűr a fedőlakk kivételével (óóó neem ne aggódjatok az is megtalálható már nálam csak épp kölcsönkérte egy barátnőm :D) mint a márka termékeivel készült.
Szerettem volna valami gyorsat egyszerűt és szépet alkotni, így jött a Dry Brush technika, amit mostanság nagyon megszerettem, de hogy ne legyen olyan egyszerű a történet, gondoltam egy kalap alá veszem az új nyomdalemezzel és a Gel Look lakkal. A nyomdázáshoz a 08-as számú Geometry névre hallgató lemezt használtam, amiről nemsokára tesztet is olvashattok!:)
Szerintem elég szép manikűrt sikerült összehozni belőlük attól függetlenül, hogy most a szokásosnál rövidebbek a körmeim.
Felhasznált lakkok:


  1. Moyra Gel Look - No. 945 Esme
  2. Moyra Gel Look - No. 944 Chantal
  3. Moyra Gel Look - No. 930 Frederique
  4. Moyra Gel Look - No.943 Nina
  5. Astor Quick Dry fedőlakk
Annyira sokat beszéltem már ezekről a lakkokról, hiszen fehéret és feketét szinte minden manikűrhoz használok, szóval már csak annyit mondanék mindről, hogy mindegyik minőségi lakk és árban verhetetlen. Az Astor lakkal nem vagyok ennyire megbékélve mert nálam keni a nyomdázást, ettől függetlenül még tesztfázisban van így nem szólok rá semmi csúnyát:)




Remélem tetszett a manikűr !:)
Csatakozz a Facebook oldalhoz!:)
Szép napot!:))

2015. október 18., vasárnap

Glamour napok szerzemények

Sziasztok!:)
Sajnálom, hogy a betegség miatt eltűntem, de pont úgy alakult, hogy ilyenkorra nem voltak, előre elkészített bejegyzéseim.. Most pedig úgy éreztem , megvárom a Glamour napokat, addig elkészítek pár bejegyzést, és inkább a Glamour napos szerzeményekkel "térek vissza" először.
Mint ahogy azt már régebben is mondtam, én főleg ilyenkor vásárolok, szóval nehogy valakit meglepetés érjen, hogy mennyi minden kerül ilyenkor hozzám (igen igen gigászi poszt következik). Most volt a születésnapom is, úgyhogy egy kalap alá akartam venni a kis kincseimet, kivéve a Pupában beszerzett dolgokról, arról külön posztot tervezek.

Ilyenkor általában anyukámmal vásárolok, ez a mi csajos napunk:)
Mindig együtt töltjük, vásárolunk mindenkinek mindent amire szüksége van beülünk valahova enni, anya is kap ajándékot, szóval tényleg igazi shoppingünnep, ahogy a táblák azt hirdetik.:)
Ruhaigényeinket nagyon nagyon gyorsan sikerült lerendezni, ugyanis bármi amit kerestünk azok közül mindent csak a New Yorker-ben találtunk meg. Ide is 20% kedvezmény volt.
Gigászi ruhacsomaggal jöttünk ki azt hiszem.
Rózsaszín kötött pulcsi
4690-20%=3750.-

Csíkos felső (akciós volt amúgy is)
490.- 

Szürke felső
2999-20%=2400.-

Színes gumis derekú nadrágok
2999-20%=2400.-


Fekete gumis derekú nadrág
5999-20%=4800.-

Ugyan Glamour napos szerzeménynek nem igen mondanám, mert a Pink Beauty-ba nem volt kedvezmény,de hihetetlenül örültem, hogy végre találtam Metal Effects lakkokat (bejártam már értük fél Győrt), illetve, hogy ráakadtam Moyra nyomdalemezekre, és akkor már hazajött ez a gyönyörű szép bordós-lilás Gel Look is.
Metal Effects lakkok 2x590=1180.-
Gel Look lakk 490.-
Moyra nyomdalemez 1490.-

Rossmannban is nagyon jó vételt csináltam, ugyanis az alapozóimmal apróbb harcba keveredtem, így szükségem volt egy új alapozóra és púderre. Az utolsó ilyen összecsomagolt szettet hoztam el, amit már így is eleve féláron adnak, de még ebből is levonták a kedvezményt így 899 forintért hoztam el a kettőt(Igen rendesen virult a fejem gondolhatjátok). Körömlakklemosóból sosem elég és sokan dicsértétek ezt a mandulás változatot így beruháztam én is egyre, de engem inkább az üveg nyűgözött le, ugyanis rájöttem, hogy nekem ez a tökéletes utazó méret. Essence fehér lakkot is sokan nagyon szerettétek, és mivel a Moyra-merősen fogyóban volt így gondoltam beruházok egyre most már én is.
Anyukám kapott még egy Palette hajfestéket de azt már elhasználtuk, így nincs képem róla sajnos.
Rimmel Jumbo tus piszkálta régen a fantáziámat, csak úgy mint az Astor lakk így ezeknél is kihasználtam a kupon kínálta lehetőségeket, és féláron hoztam el mindkettőt.
Rimmel alapozó+púder 1799-50%=899.-
Isana lakklemosó 250 forint körül volt sajnos már pontosan nem emlékszem
Essence fehér lakk 550-25%=412.-
Rimmel Jumbo szemhélytus 1799-50%=899.-
Astor Quick Dry körömlakk 1499-50%=749.-

Véletlen keveredtünk le Székesfehérvárra szombaton az Auchan-ba ahol ráakadtam pár kis csodára.
A csizmára nem volt kedvezmény, de egyszerűen imádom, és mivel a múlt szezonban nem vettem csizmát így most beruháztam erre a darabra, végülis egy fekete csizmával sosem lehet mellélőni..:)
Ezenkívül nagyon meglepődtem amikor megláttam, hogy bordó és szürke balerina cipőket árulnak eredeti áron 800 forintért. És most jöhetne a mese, hogy jaj mert a kínai ááruházakban is ugyanezt kapom.. Igen csak ott 3500 forintért és tele van rakva minden olyan idétlen gyöngyökkel és flitterekkel amit a legolcsóbban be tudnak szerezni, és két nap után le is esik. Nekem ez az egyszerű stílus sokkal közelebb áll a szívemhez, és mikor kiderült a pénztárnál, hogy 30% kedvezményt vonnak rá, és a cipők darabonkénti ára 560 forint lesz, hát.. azt hiszem nem kell fejtegetnem az érzést. A benti papucsokra nem vont kedvezményt, de 990 forintot simán megértek, mert isteni melegek:)

Balerina cipők 2x800-30%=1120.-


Benti mamuszok 2x990=1980.-

Fekete csizma
6490.-

A Dm-be csak a Nivea zuhanyzás közbeni testápolójáért szaladtam be, és azóta tart a szerelmünk.
Zuhanyzás közbeni testápoló
1290.-

Hatalmas Dechatlon őrült a családunk, imádjuk az áruházat, hiszen az eladók mindig kedvesek figyelmesek, sosem kötözködnek, egyszerűen jó érzéssel megy oda hozzájuk az ember, ezenkívül brutálisan jó minőségű dolgaik vannak amire mindig garanciák is vannak, szóval kész főnyeremény az egész áruház. Innen vettem négy darab új cicanadrágot, testnevelés órákon évek óta ilyen nadrágot hordok. Találtam a kifutó termékek között egy szürke belebújós pulcsit illetve a hidegebb időkre lett még egy csizmám, hiszen a fekete, sosem tudhatom meddig bírja majd a hideget és az esőt, ezek a csizmák viszont nem csak jól néznek ki de bombabiztosak is.
Fekete cicanadrág
4x1490=5960.-
Szürke belebújós pulcsi
2490.-

Barna csizma
9999.-

Ajándékok:
Sokat járunk vásárolni a barátnőmmel, és főleg ilyenkor jövök rá, hogy ő milyen nagyon szemfüles. Van amikor csak bemegyünk valahová körülnézni, és például a fürdősókra, is azt mondtam, hogy nagyon tetszenek de végül ott hagytam őket a polcon, ő pedig úgy tűnik jegyzi ezeket és ezzel a csomaggal állított be a szülinapomon, illetve egy alkoholmentes pezsgővel, mondván sosem növök fel így érezzem csak magam még egy napig nyugodtan 17-nek. Hát nem kedves? :))

A család is valami hasonló jegyzetfüzetként működik, ugyanis Glamour napok alkalmával, nézegettem a kapott könyvet, anya pedig naná, hogy lecsapott rá nekem:)
A rendező pedig minden lánynak jól jön, így nekem is nagy szükségem volt már rá.
Illetve, kaptam még három fülbevalót szintén anya jóvoltából, amik közül kettőt együtt választottunk ki a vásárlásunk alkalmával, de azokról most nincs még fényképem csak erről az egyről.
Hát ez lett volna az én kis szerzeményes bejegyzésem.:)
Ti mit vettetek Glamour napokon?:) Én imádom ezeket olvasgatni, szóval, ha valakinek van bejegyzése róla, akkor nyugodtan linkelje be hozzászólásban:))
Csatlakozzatok a Facebook oldalhoz ha van kedvetek!:)
https://www.facebook.com/plumpuding
Szép napot!:)

2015. augusztus 19., szerda

Hawaii nyomda

Halihóó!:)
 Nagy kedvenc volt a játék során a nyomdázás és a stamping decal nyomdázás is aminek nagyon örültem, hiszen nemrég érkeztek meg a frissen rendelt dolgaim a Born Pretty Store-ról, amit egy bejegyzésben is megmutattam nektek már. Így egyből neki is láttam ahhoz, hogy kísérletezgessek, és végülis mindegyik technikából nekem is a stamping decal tetszik, így ma ezzel készült manikűrt szeretnék nektek bemutatni.

Szerintem nagyon szép, nagyon csajos és nagyon mutatós lett, és imádtam hordani, mert bárhol ahol fizettem vagy előtérbe került a kezem rácsodálkoztak, megdicsérték, hogy brutál szép, és megkérdezték, hogy "hová jársz manikűröshöz?" .
 Nekem ezek a dolgok nagyon jól esnek, mert ugyan apró figyelmesség, de imádom, ha észreveszik, hogy mennyit dolgoztam valamivel.

Felhasznált lakkok:

  1. Rimmel London x Rita Ora - 408 Peachnella
    Megesik, hogy néha nem értjük meg egymást ezzel a lakkal, de hála a jó égnek egyre kevésbé fordul ez elő. Eleinte kétségbe estem mert nem fedett és buborékos lett. Ennek ellenére nálam ez az igazi barack szín, úgyhogy nem adtam fel és én nyertem ugyanis most már, nincs gond a felkenéssel, két rétegben tökéletesen fed és olyan szép krémes árnyalat amit vétek kihagyni!☺
  2. Moyra Gel Look - No. 943 Nina:
    Egy ideje már próbálgattam, de most bizonyossá vált, hogy a Moyra lakkok nagy része kiváló nyomdázásra. Hál istennek ez a fekete szín pont ilyen, tehát ha még keresgéltek a tökéletes nyomdalakk után, érdemes lesz őt kipróbálni, hiszen úgy néz ki elég multifunkciós.
  3. Moyra Gel Look - No. 915 Hélene:
    Ez egy gyönyörű árnyalat az én szemeben, mert én egy kicsit olyan marsala színnek látom.
    Annyira szépen kiemeli a virágot és a menta színű leveleket. Tipikus Moyra Gel lakk egyébként, ami azt jelenti, hogy egy szavam sem lehet rá mivel minden területen szuperül teljesít és a maga 390-590 forintos árával is elég pénztárca barát.
  4. Moyra Gel Look - No. 944 Chantal:
    Díszítésre használtam és megígértem, hogy többet nem áradozom róla☺
  5. Moyra Gel Look - fedőlakk:
    Borzasztóan örültem mikor megláttam, hogy fedőlakk is van a kollekcióban, még kísérleti fázisban van de eddig nagyon szépen teljesít és csodaszép fényes tőle a manikűr.
  6. Essence The Gel Nail Polish - 25 Prince Charming:
    Szerettem volna ha az egyik levél csillámos zöld lesz, de végül mindkét helyzetben inkább egy menta lakkért nyúltam, így jobban harmonizálnak a színek, ő száradt a leggyorsabban úgyhogy nagy pirospont neki, mert tökéletesen passzol is ebbe a manikűrbe.
  7. Catrice Ultimate Nail Lacqer - sajnos a száma már lekopott:
    Az első menta lakkom. Imádom használni és bár már sajnos ezt a színt nem lehet kapni, enyhe változtatással de van a Catrice-nek egy másik mentája amire be szeretnék ruházni ha ez elfogy, ami remélem nem most lesz, mivel imádom ezt a színt és hát az elsőt elengedni sosem könnyű...☺
  8. Born Pretty Store nyomdalemez:
    Rengeteg csodás minta van rajta, így biztos, hogy nem most hallotok róla utoljára.
Manikűr:





Ugyan nem tökéletes de elsőre nekem nagyon tetszik és büszke vagyok rá.
Nektek mi a véleményetek?:)
Ráveszitek magatokat a nyomdázásra? ha igen küldjetek képet!:)
és ne felejtsétek el a nyereményjátékot, még van idő jelentkezni!:)

2015. augusztus 16., vasárnap

NYEREMÉNYJÁTÉK Második felvonás!

Halihóó!:))
Mint ahogy azt korábbi posztban is megemlítettem már, készültem egy nyereményjátékkal, amiből időközben három lett. Igen jól hallottátok, három nyereményjáték lvan mégpedig közvetlenül egymás után. Az apropója pedig nem más, mint a blog Facebook oldalának létrejötte. Az első nyereményjáték nagy siker volt, remélem a második is hasonló tetszést vált ki belőletek!:)
A sorsolás menete:
  1. A sorsolást én végzem el, a feltételeket teljesítő versenyzők között.
    Úgy gondolom, hogy amíg győzöm kis papírcetlikkel, addig sokkal hangulatosabb és izgalmasabb így a játék.
  2. A nyertesnek a megadott e-mail címen ( szilvapudding@freemail.hu) kell felvennie velem a kapcsolatot, ahol egyeztetjük, hogy hová érkezzen a csomag.
  3. A kisorsolt embereknek jelentkezni kell legkésőbb 1 héten belül a nyereményükért, különben az új gazdára talál majd, szintén egy sorsolás keretein belül.
A játék menete:
  1. Egy doboz megnyerésére másfél hét áll rendelkezésre, mikor ez az idő letelt, a játékban résztvevők között kisorsolom a szerencsés nyertest, és ezután fedem fel, mit is rejt a következő meglepi doboz. Csak mert így izgibb☺
Amit tenned kell, ha meg akarod nyerni a csomagot:
  1. Kedveljétek az újonnan létrehozott Facebook oldalt.
  2. Az oldalon mindig fent lesz az aktuálisan megnyerhető csomag képe, ezt kell majd megosztani, hogy terjedjen a híre a nyereményjátéknak☺
  3. Végül pedig nagyon kíváncsi vagyok a ti véleményetekre :) Mi az a szépségápolással kapcsolatos rovat amit szívesen látnátok még a blogon? Természetesen a blog fő vonala a köröm csinosítgatása, de ezen kívül még rengeteg mindennel foglalkozom.
Ezek lettek volna a "kötelezően teljesítendő feltételek" ha szeretnétek megnyerni a következő vintage dobozkámat.

Többen jelezték, hogy élnének még ezeken felül plusz lehetőségekkel, ez természetesen nem kötelező de, ha valaki úgy gondolja nyugodtan élhet velük.
 Plusz lehetőségek:
  • Továbbra is követhettek instagramon @adricseh néven(ahol szintén szoktam manikűröket megosztani, van mikor olyat ami a blogra nem kerül fel ezért gondoltam, hogy érdemes ott is követni).
    Aki bekövetne az írja meg majd, hogy milyen néven tenné ezt, ugyanis mindenkit visszaigazolok de sajnos van olyan ember az életemben akinek nem szeretném nyilvánossá tenni  a profilom így ezért inkább visszaigazolok mindenkit én, rendben?:)
  • Oszd meg a nyereményjátékot a blogodon/ vagy annak Facebook oldalán.
  • Hívd meg ismerőseidet, hogy kedveljék az oldalt.
  • A nyereményjátékra való jelentkezéskor a kép alá taggeld be pár barátnőd, hogy ők se maradjanak ki a játékból!:)
Ha valamelyik plusz lehetőséget teljesíted, kérlek jelezd nekem a kommentben, ellenkező esetben azt nem tudom figyelembe venni.
Facebook oldal(itt megtaláljátok a megosztandó képet is☺) : https://www.facebook.com/plumpuding
Instagram profil: https://instagram.com/adricseh/

Lássuk a második csomagot:


Az második csomag tartalma:
- A csomag ebben a hihetetlenül aranyos kis vintage hatású dobozban fog megérkezni a szerencsés új gazdájához. Az első játékkal ellentétben ez a doboz menta színű, a változatosság kedvéért.
- Himalaya Herbals Intenzív hidratáló, bőrtápláló krém 50 ml
-Avon True Colour négyes szemhéjpúder paletta - mocha latte árnyalatban
-Avon Gel Finish körömlakk - Wine And Dine Me árnyalatban 10 ml

( Aki kíváncsi rá mit tud a lakk nézze, meg az első bejegyzésem ide kattintva)

A játék időtartama: 2015.08.16-2015.08.25
Eredményhirdetés: 2015.08.26(Szerda)

Remélem ez a csomag is elnyeri a tetszéseteket, és még több nevet tehetek bele a sorsoló zsákba!:)
Legyen szép napotok!:)

2015. augusztus 15., szombat

Born Pretty Store zsákmány

Már többször nézegettem az oldalt, és gondoltam, hogy pár dolgot rendelhetnék, de bevallom, nem igen bízom az internetes rendelés minőségében . Másik szempont, hogy mivel sosem csináltam még ilyet így nem is nagyon értek hozzá. Most azonban akadt egy lehetőség és tudtam egy barátnőmmel felesben rendelni, így pedig nyilván nem egy dolgot rendeltem, hanem alaposan szétnéztem. Persze a válogatás végére annyi dolog lett amit szerettem volna, így muszáj volt szortírozni, és csak a legszükségesebbeket rendeltem.
Lássuk a szerzeményeket.

Ecsetek:

Vészes szükségem volt már ezekre az ecsetekre, hiszen nagyon sokat díszítek szabad kézzel, és hát lássuk be nagyon költséges lenne mindenféle színű díszítő ecsetet megvenni.

Cipzár minta:

Najó. Erre annyira nem volt szükségem, viszont már régóta kívánság listás volt nálam, és csak itt láttam, hogy lehet venni, így úgy gondoltam, hogy kellemeset a hasznossal alapon, megrendelem.

Luck box:

Igazából nem is emlékszem rá, hogy mi volt a neve ennek a promóciónak, de az a lényeg, hogy két meglepetés nyomdalemezt adtak 0.99 dollárért. mivel volt 10% OFF Codeunk, tehát a vásárlás összegéből levontak 10%-ot ami kicsit több mint 1 dollár volt azt felezve úgy olyan fél dollár jutott nekem tehát 0.45 dollárért átszámítva körülbelül 130 forintért lett enyém ez a két nyomdalemez.
Csodát nem várok tőlük, bár szerintem vannak rajta aranyos minták, szóval remélem ki tudok belőlük valami aranyosat hozni.

Nyomdalemez:

A végére hagytam a legjobbat. Ezzel a nyomdalemezzel kezdődött, a rendelési folyamat. Szerintem nagyon szép és remélem, hogy meg is érte rá befektetni. Eddig két Moyou nyomdalemezem van de sajnos mellé nyúltam velük mert mindegyikből a három sornyi mintásat rendeltem, és így sajnos nem elég nagyok az én körmömre, így pedig sajnos nem sokszor nyúlok értük. Úgy gondoltam a későbbiekben túladok rajtuk és veszek valami olyat ami a hasznomra válik.Ez a lemez viszont nagyon tetszik.Lehet, hogy most fogom megszeretni a nyomdázás☺
Ennyi lett volna a nagy zsákmányolós bejegyzésem. Tudom, nem olyan hihetetlenül nagy dolgok viszont szerintem nagyon megérte, és nem kellett vagyonokat költenem, hogy a birtokomban tudjam őket.

Van valami amit rendeltetek az oldalról és nagyon elégedettek/elégedetlenek vagytok vele?
Ne felejtsétek, hogy holnap új nyereményjáték indul a Facebook oldalon, ne maradjatok le róla, csatlakozzatok ti is a kis táborhoz!
Legyen szép napotok!:)

2015. augusztus 6., csütörtök

Barbie-tippek

Biztos láttatok már, vagy lehet, hogy nektek is volt Barbie manikűrkészletetek. Legtöbbször bucsúkban találkozhattam vele az árusoknál, és mikor pici voltam akkor irtóra menőnek tűnt az a kis gatyi műkörmözős készlet, egy rózsaszín meg egy pink lakkal, pici műköröm tippekkel meg ilyen kis sablonokkal. Hát igen.. azóta kicsit komolyabb az érdeklődésem, és a lelkesedésem. Azt hiszem valahol ott kezdődhetett a mániám. A lényeg az, hogy ezt a körülbelül 400 forint értékű(igen tudom, nagyon kedves vagyok, mert ez még így is soknak tűnik), Barbie "köntösbe" bújtatott rózsaszín csodát körülbelül 2000 forintért lehetett kapni. Szerencsére anyukám nem vett nekem, na nem mintha hű de nyafogós gyerek lettem volna, és bőgve lógtam volna a vállán, hogy nekem márpedig ez kell.
Hálás vagyok ezért a döntéséért, mert a mai napig komolyan élnek bennem azok a csúnya rózsaszín izék amik a lányok körmein voltak, és én természetemből adódóan, nem szeretem azt ha valami sokszor jön velem szembe az utcán. Mikor ezt a manikűrt készítettem, csak szépen elkezdtem "játszani". És mikor végeztem, egyből úgy éreztem ez olyan, mintha Barbie-é lenne. pedig nem is pink, nincs is rajta a kis embléma, mégis mindig mikor ránézek, ez jut eszembe. De! Ami hihetetlen.. Mindennek ellenére tetszik!☺ Nem valószínű, hogy 5-6 napig a körmömön lesz, mert mostanában leküzdhetetlen festés vágyat érzek, na meg persze a munka miatt jobban kopik minden lakk, de remélem pár napot kibír majd.
Felhasznált lakkok:

  1. Rival de Loop Young Duo Colour - 03 Just Married
    Igyekeztem kiküszöbölni, hogy megint a Moyra fehér lakkot használjam alapnak, így jött szóba ez a fehér. Enyhe rózsaszín és arany csillogása van és kicsit hígabb az átlagnál, de nagyon könnyű vele dolgozni. Nem is értem miért nem nyúltam eddig többször érte. Na majd most!☺
  2. Aden körömlakk 6ml - nincs szám.
    Nagyon szép szín, igazi babás, ennek ellenére valamiért nem szeretem használni. Díszítéskor szoktam elővenni. Az üveg alján már kicsit nehéz vele dolgozni.
  3. Sally Hansen Hard As Nails Xtreme Wear
    Mikor ezt megvettem, azt hittem megvan a tökéletes babarózsaszín lakk. Szép szín nagy kiszerelés és én pedig boldog vagyok. Egy barack színű társával vettem meg, de nekem mindkettő kicsit csalódás volt mert mindkettő nagyon lassan szárad, így ezt sem használom túl sokszor. Ettől függetlenül tökéletesen díszít. Ki érti ezt?
  4. Catrice - Forbidden Apple
    Ezt a lakkot potom pénzért vettem egy lakkos társunktól Adéltól, az első győri lakktalálkozón.
    Ő többször forog a kezemben mint az előbb említett lakkok, viszont mivel sok új piros/ vörös lakkom van így szegény kicsit háttérbe van szorulva, mert még nem tudtam vele olyan manikűrt készíteni amiben ő a főszereplő.
  5. Moyra Gel Look - No. 944 Chantal.
    Csak nem maradhatott ki. Valahogy mindig kiharcolja, hogy helye legyen itt, de ha megengeditek, innentől csak a nevét tüntetem fel, mert már tényleg én unom, hogy mindig itt van szegénykém. Ha változás lép fel vele kapcsolatban természetesen arról is szólok.
  6. Kallos High Gloss Nail Colour Quick Dry Waterproof Longlasting fedőlakk
    El sem hiszem, hogy ez mind ráfért a lakk üvegére..:D Kerestem egy új fedőlakkot, ami gyorsan szárít, mert a Catrice sajnos elkezdett felbuborékosodni a körmeimen..
    De nem ő lesz az új kedvencem. Vagyis egyenlőre úgy tűnik, aztán majd meglátjuk.
Manikűr:

Kezeket fel, kik azok akiknek eszébe jutott Barbie és az ő kis körömbőröndje?☺
Ne feledjétek a nyereményjátékot, és ha már itt vagytok, hagyjatok egy ökológiai lábnyomot ami akár egy komment is lehet!;)
Szép napot!:)

2015. augusztus 4., kedd

NYEREMÉNYJÁTÉK Első felvonás!

Halihóó!:))
Mint ahogy azt korábbi posztban is megemlítettem már, készültem egy nyereményjátékkal, amiből időközben három lett. Igen jól hallottátok, három nyereményjáték lesz mégpedig közvetlenül egymás után. Az apropója pedig nem más, mint a blog Facebook oldalának létrejötte, illetve az, hogy még nem csináltam hasonlót, és most úgy döntöttem, épp itt az ideje.
Tegnap délután már tettem ki egy képet a Facebook oldalra, hogy milyen helyes kis dobozokat találtam az ajándékoknak. Három csomagot állítottam össze, mivel addig kerestem a tökéletes ajándékok után, míg már azt sem tudtam mit válasszak. Tipikus. Hát ez a három csomag története.
A sorsolás menete:
  1. A sorsolást én végzem el, a feltételeket teljesítő versenyzők között.
    Úgy gondolom, hogy amíg győzöm kis papírcetlikkel, addig sokkal hangulatosabb és izgalmasabb így a játék.
  2. A nyertesnek a megadott e-mail címen ( szilvapudding@freemail.hu) kell felvennie velem a kapcsolatot, ahol egyeztetjük, hogy hová érkezzen a csomag.
  3. A kisorsolt embereknek jelentkezni kell legkésőbb 1 héten belül a nyereményükért, különben az új gazdára talál majd, szintén egy sorsolás keretein belül.
A játék menete:
  1. Egy doboz megnyerésére másfél hét áll rendelkezésre, mikor ez az idő letelt, a játékban résztvevők között kisorsolom a szerencsés nyertest, és ezután fedem fel, mit is rejt a következő meglepi doboz. Csak mert így izgibb☺
Amit tenned kell, ha meg akarod nyerni a csomagot:
  1. Kedveljétek az újonnan létrehozott Facebook oldalt.
  2. Az oldalon mindig fent lesz az aktuálisan megnyerhető csomag képe, ezt kell majd megosztani, hogy terjedjen a híre a nyereményjátéknak☺
  3. Végül pedig nagyon kíváncsi vagyok a ti véleményetekre :) milyen lakkozási technikát, látnátok szívesen a blogon? Írjátok meg kommentben a megosztandó kép alá, hogy tudjam,mi az amivel a ti kedvetekben is tudnék járni.;)
  4. Ezek lettek volna azok a feltételek amiknek összességével nevezhettek a nyereményjátékra. Úgy gondoltam biztosítok egy plusz lehetőséget is, így tehát aki ezt is teljesíti annak a neve kétszer kerül a kis kalapba.
    Ez nem más mint az instagram követés. @adricseh néven értek el ezen a közösségi portálon (ahol szintén szoktam manikűröket megosztani, van mikor olyat ami a blogra nem kerül fel ezért gondoltam, hogy érdemes ott is követni).
    Aki bekövetne az írja meg majd, hogy milyen néven tenné ezt, ugyanis mindenkit visszaigazolok de sajnos van olyan ember az életemben akinek nem szeretném nyilvánossá tenni  a profilom így ezért inkább visszaigazolok mindenkit én, rendben?:)
Facebook oldal(itt megtaláljátok a megosztandó képet is☺) : https://www.facebook.com/plumpuding
Instagram profil: https://instagram.com/adricseh/

Ésss akkor lássuk az első csomagot!

Az első csomag tartalma:
- A csomag ebben a hihetetlenül aranyos kis vintage hatású dobozban fog megérkezni a szerencsés új gazdájához.
- Treaclemoon testápoló - sweet blueberry memories 60 ml.
- Rimmel London x Rita Ora körömlakk - 300 Glastonberry árnyalat.
- Avon BIG&DARLING Dúsító szempillaspirál.

A játék időtartama: 2015.08.04-2015.08.13
Eredményhirdetés: 2015.08.14(Péntek)

 Remélem tetszik a nyereményjáték első felvonása és, hogy sokan részt vesztek majd a játékban!:)
Szép napot!:)

2015. augusztus 3., hétfő

DM megnyitó Tatabányán

A DM Facebook oldalán láttam meg a felhívást, hogy a tatabányai plázában lévő üzletük újból megnyílik. Ha itthon vagyok az a legközelebbi DM viszont, amúgy pedig nem sokat járok arra.
Valószínűleg így eshetett meg, hogy azt sem tudtam, hogy bezárt a régi üzlet.
Gondoltunk egyet a legjobb barátnőmmel, és bementünk a városba, hogy körbenézzünk, amolyan csajos program keretében, és hát akkor már persze, hogy nem hagyhattuk ki az új üzlet megnézését.
Legnagyobb meglepetésünkre az üzletet nem a szokott helyén találtuk, hanem a régi Media Markt területén, egy másik üzlettel és egy hamarosan nyitó Telenor bolttal "karöltve".


Az üzlet előtt egy hatalmas plüssmackóval fotózkodhattak a gyerekek illetve itt volt egy ajándékos állvány egy szerencsekerékkel, ezek mellett egy-egy ott dolgozó lány állt, és azok a vásárlók, akik 3000 forint összértékben vásároltak, ők pörgethettek ezen a szerencsekeréken.
A nyeremények nagyon változatosak voltak például szakácskönyvek, bababónusz csomag, active beauty pontok, stb..
Az ott dolgozó lányok nagyon kedvesek voltak, azonnal segítettek ha nem találtunk valamit, és mindent elmagyaráztak, illetve ha kértük mindent elmondtak a termékekről, szóval a kiszolgálásért hatalmas piros pont jár.
Az üzlet hatalmas és meseszép, ahogy én néztem, minden sminkmárka kapott egy állványt, így igen gazdag a felhozatal. Hmm.. Innentől kezdve biztos, hogy többször látogatom majd ezt a DM-et, főleg mivel én nagyon nagy Essence fanatikus vagyok, és nagyon sok szuper akciót, csak Ezekben a nagyobb DM üzletekben vezetnek be.
Ezenkívül dupla polcsorok vannak az arcápolási termékeknek illetve tusfürdőknek és testápolási termékeknek, és nem utolsó sorban akkora a parfüm választék, amekkorát én még nem láttam egy üzletükben sem. A baba részlegnek és intim higiéniai eszközöknek pedig egy egész "sarokrezidencia" jutott.
Sajnos annyian voltak, hogy egyszerűen képtelenség volt képet készíteni, de az állványokról mindenképp akartam egy fotót, csak hogy lássátok, nem hazudom. Így kivártam míg a pénztárhoz tömött sorokban araszoló emberekből kicsit kevesebb lesz és akkor csináltam pár fotót. Máshol egyszerűen nem lehetett, de a kinti képeken azt hiszem jól látszik mekkora az üzlet.
Mivel az én vásárlásom elérte a 3000 forint feletti összeget, így kint pörgettem a szerencsekerékkel,és Fortuna úgy látszik mellém szegődött, ugyanis Jokert pörgettem, tehát én választhattam ki a nyereményem, ami végül plusz 100 active beauty pont lett.
Ezek után pedig a New Yorker-ben találkoztam véletlenül az egyik kedvenc blogom a Zomilla's Beauty and Style írójával Adéllal, és hihetetlenül pozitív csalódás volt, hogy mennyire kedves és közvetlen. Nagyon örültem hogy megismerhettem, nekem kimondhatatlanul nagy élmény volt, annak ellenére, hogy először lányos zavaromban azt sem tudtam,oda merjek-e menni hozzá.
Ezek után pedig úgy döntöttünk, hogy ha már itt vagyunk, kihasználjuk az active beauty kártyánk nyújtotta lehetőséget, és meglátogatjuk a Roberto Cukrászdát, ahol a kártyát felmutatva 20% kedvezményt lehet kapni minden süteményre és fagylaltra.
Az üzlet maga, gyönyörű, nem is csoda, hiszen látványcukrászdáról beszélünk. A sütemény kínálat bőséges, aki pedig fagylaltból akar válogatni az is jó helyen jár, hiszen rengeteg íz közül válogathat, amire legalább ugyanannyi öntet közül válogathat.


Én most egy nutella és egy levendula fagyit kóstoltam meg. Isteni volt!:)
Ha erre laktok, használjátok ki, és látogassatok el mindenképp az üzletbe, hiszen egész héten ünnepelik az üzlet megnyitását, illetve használjátok ki a törzsvásárlói kártya nyújtotta kedvezményeiteket!
Ha van kedvetek kövessétek az új Facebook oldalt ahol érkezik a nyereményjáték, és valami huncut madárka csiripelte, hogy last minute módon került bele a DM-ben beújított dolgaim közül is egy pár. ;)
Facebook oldal: https://www.facebook.com/plumpuding
Legyetek jók ha tudtok, a többi nem számít!☺