2015. október 18., vasárnap

Glamour napok szerzemények

Sziasztok!:)
Sajnálom, hogy a betegség miatt eltűntem, de pont úgy alakult, hogy ilyenkorra nem voltak, előre elkészített bejegyzéseim.. Most pedig úgy éreztem , megvárom a Glamour napokat, addig elkészítek pár bejegyzést, és inkább a Glamour napos szerzeményekkel "térek vissza" először.
Mint ahogy azt már régebben is mondtam, én főleg ilyenkor vásárolok, szóval nehogy valakit meglepetés érjen, hogy mennyi minden kerül ilyenkor hozzám (igen igen gigászi poszt következik). Most volt a születésnapom is, úgyhogy egy kalap alá akartam venni a kis kincseimet, kivéve a Pupában beszerzett dolgokról, arról külön posztot tervezek.

Ilyenkor általában anyukámmal vásárolok, ez a mi csajos napunk:)
Mindig együtt töltjük, vásárolunk mindenkinek mindent amire szüksége van beülünk valahova enni, anya is kap ajándékot, szóval tényleg igazi shoppingünnep, ahogy a táblák azt hirdetik.:)
Ruhaigényeinket nagyon nagyon gyorsan sikerült lerendezni, ugyanis bármi amit kerestünk azok közül mindent csak a New Yorker-ben találtunk meg. Ide is 20% kedvezmény volt.
Gigászi ruhacsomaggal jöttünk ki azt hiszem.
Rózsaszín kötött pulcsi
4690-20%=3750.-

Csíkos felső (akciós volt amúgy is)
490.- 

Szürke felső
2999-20%=2400.-

Színes gumis derekú nadrágok
2999-20%=2400.-


Fekete gumis derekú nadrág
5999-20%=4800.-

Ugyan Glamour napos szerzeménynek nem igen mondanám, mert a Pink Beauty-ba nem volt kedvezmény,de hihetetlenül örültem, hogy végre találtam Metal Effects lakkokat (bejártam már értük fél Győrt), illetve, hogy ráakadtam Moyra nyomdalemezekre, és akkor már hazajött ez a gyönyörű szép bordós-lilás Gel Look is.
Metal Effects lakkok 2x590=1180.-
Gel Look lakk 490.-
Moyra nyomdalemez 1490.-

Rossmannban is nagyon jó vételt csináltam, ugyanis az alapozóimmal apróbb harcba keveredtem, így szükségem volt egy új alapozóra és púderre. Az utolsó ilyen összecsomagolt szettet hoztam el, amit már így is eleve féláron adnak, de még ebből is levonták a kedvezményt így 899 forintért hoztam el a kettőt(Igen rendesen virult a fejem gondolhatjátok). Körömlakklemosóból sosem elég és sokan dicsértétek ezt a mandulás változatot így beruháztam én is egyre, de engem inkább az üveg nyűgözött le, ugyanis rájöttem, hogy nekem ez a tökéletes utazó méret. Essence fehér lakkot is sokan nagyon szerettétek, és mivel a Moyra-merősen fogyóban volt így gondoltam beruházok egyre most már én is.
Anyukám kapott még egy Palette hajfestéket de azt már elhasználtuk, így nincs képem róla sajnos.
Rimmel Jumbo tus piszkálta régen a fantáziámat, csak úgy mint az Astor lakk így ezeknél is kihasználtam a kupon kínálta lehetőségeket, és féláron hoztam el mindkettőt.
Rimmel alapozó+púder 1799-50%=899.-
Isana lakklemosó 250 forint körül volt sajnos már pontosan nem emlékszem
Essence fehér lakk 550-25%=412.-
Rimmel Jumbo szemhélytus 1799-50%=899.-
Astor Quick Dry körömlakk 1499-50%=749.-

Véletlen keveredtünk le Székesfehérvárra szombaton az Auchan-ba ahol ráakadtam pár kis csodára.
A csizmára nem volt kedvezmény, de egyszerűen imádom, és mivel a múlt szezonban nem vettem csizmát így most beruháztam erre a darabra, végülis egy fekete csizmával sosem lehet mellélőni..:)
Ezenkívül nagyon meglepődtem amikor megláttam, hogy bordó és szürke balerina cipőket árulnak eredeti áron 800 forintért. És most jöhetne a mese, hogy jaj mert a kínai ááruházakban is ugyanezt kapom.. Igen csak ott 3500 forintért és tele van rakva minden olyan idétlen gyöngyökkel és flitterekkel amit a legolcsóbban be tudnak szerezni, és két nap után le is esik. Nekem ez az egyszerű stílus sokkal közelebb áll a szívemhez, és mikor kiderült a pénztárnál, hogy 30% kedvezményt vonnak rá, és a cipők darabonkénti ára 560 forint lesz, hát.. azt hiszem nem kell fejtegetnem az érzést. A benti papucsokra nem vont kedvezményt, de 990 forintot simán megértek, mert isteni melegek:)

Balerina cipők 2x800-30%=1120.-


Benti mamuszok 2x990=1980.-

Fekete csizma
6490.-

A Dm-be csak a Nivea zuhanyzás közbeni testápolójáért szaladtam be, és azóta tart a szerelmünk.
Zuhanyzás közbeni testápoló
1290.-

Hatalmas Dechatlon őrült a családunk, imádjuk az áruházat, hiszen az eladók mindig kedvesek figyelmesek, sosem kötözködnek, egyszerűen jó érzéssel megy oda hozzájuk az ember, ezenkívül brutálisan jó minőségű dolgaik vannak amire mindig garanciák is vannak, szóval kész főnyeremény az egész áruház. Innen vettem négy darab új cicanadrágot, testnevelés órákon évek óta ilyen nadrágot hordok. Találtam a kifutó termékek között egy szürke belebújós pulcsit illetve a hidegebb időkre lett még egy csizmám, hiszen a fekete, sosem tudhatom meddig bírja majd a hideget és az esőt, ezek a csizmák viszont nem csak jól néznek ki de bombabiztosak is.
Fekete cicanadrág
4x1490=5960.-
Szürke belebújós pulcsi
2490.-

Barna csizma
9999.-

Ajándékok:
Sokat járunk vásárolni a barátnőmmel, és főleg ilyenkor jövök rá, hogy ő milyen nagyon szemfüles. Van amikor csak bemegyünk valahová körülnézni, és például a fürdősókra, is azt mondtam, hogy nagyon tetszenek de végül ott hagytam őket a polcon, ő pedig úgy tűnik jegyzi ezeket és ezzel a csomaggal állított be a szülinapomon, illetve egy alkoholmentes pezsgővel, mondván sosem növök fel így érezzem csak magam még egy napig nyugodtan 17-nek. Hát nem kedves? :))

A család is valami hasonló jegyzetfüzetként működik, ugyanis Glamour napok alkalmával, nézegettem a kapott könyvet, anya pedig naná, hogy lecsapott rá nekem:)
A rendező pedig minden lánynak jól jön, így nekem is nagy szükségem volt már rá.
Illetve, kaptam még három fülbevalót szintén anya jóvoltából, amik közül kettőt együtt választottunk ki a vásárlásunk alkalmával, de azokról most nincs még fényképem csak erről az egyről.
Hát ez lett volna az én kis szerzeményes bejegyzésem.:)
Ti mit vettetek Glamour napokon?:) Én imádom ezeket olvasgatni, szóval, ha valakinek van bejegyzése róla, akkor nyugodtan linkelje be hozzászólásban:))
Csatlakozzatok a Facebook oldalhoz ha van kedvetek!:)
https://www.facebook.com/plumpuding
Szép napot!:)

2 megjegyzés:

  1. Klassz dolgokat szereztél be, a rózsaszín pulcsi nagyon cuki! ^^
    nekem is van friss haul posztom, ha gondolod nézd meg! :)
    http://moonangelstories.blogspot.hu/2015/10/haul-glamour-napok-ebay-pupa-milani.html#comment-form

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Én is imádom, kár, hogy nem hordhatom azt minden nap.:D
      Már megelőztelek, és olvastam is a posztodat, szuper volt és nagyon tetszett, imádom nézni amikor ilyenkor nem csak nálam szabadul el a pokol..:D
      Lehet, hogy ugyanazt a Pupa rúzst sikerült beszereznünk, mindenesetre én is imádom.:)

      Törlés