2015. augusztus 15., szombat

Born Pretty Store zsákmány

Már többször nézegettem az oldalt, és gondoltam, hogy pár dolgot rendelhetnék, de bevallom, nem igen bízom az internetes rendelés minőségében . Másik szempont, hogy mivel sosem csináltam még ilyet így nem is nagyon értek hozzá. Most azonban akadt egy lehetőség és tudtam egy barátnőmmel felesben rendelni, így pedig nyilván nem egy dolgot rendeltem, hanem alaposan szétnéztem. Persze a válogatás végére annyi dolog lett amit szerettem volna, így muszáj volt szortírozni, és csak a legszükségesebbeket rendeltem.
Lássuk a szerzeményeket.

Ecsetek:

Vészes szükségem volt már ezekre az ecsetekre, hiszen nagyon sokat díszítek szabad kézzel, és hát lássuk be nagyon költséges lenne mindenféle színű díszítő ecsetet megvenni.

Cipzár minta:

Najó. Erre annyira nem volt szükségem, viszont már régóta kívánság listás volt nálam, és csak itt láttam, hogy lehet venni, így úgy gondoltam, hogy kellemeset a hasznossal alapon, megrendelem.

Luck box:

Igazából nem is emlékszem rá, hogy mi volt a neve ennek a promóciónak, de az a lényeg, hogy két meglepetés nyomdalemezt adtak 0.99 dollárért. mivel volt 10% OFF Codeunk, tehát a vásárlás összegéből levontak 10%-ot ami kicsit több mint 1 dollár volt azt felezve úgy olyan fél dollár jutott nekem tehát 0.45 dollárért átszámítva körülbelül 130 forintért lett enyém ez a két nyomdalemez.
Csodát nem várok tőlük, bár szerintem vannak rajta aranyos minták, szóval remélem ki tudok belőlük valami aranyosat hozni.

Nyomdalemez:

A végére hagytam a legjobbat. Ezzel a nyomdalemezzel kezdődött, a rendelési folyamat. Szerintem nagyon szép és remélem, hogy meg is érte rá befektetni. Eddig két Moyou nyomdalemezem van de sajnos mellé nyúltam velük mert mindegyikből a három sornyi mintásat rendeltem, és így sajnos nem elég nagyok az én körmömre, így pedig sajnos nem sokszor nyúlok értük. Úgy gondoltam a későbbiekben túladok rajtuk és veszek valami olyat ami a hasznomra válik.Ez a lemez viszont nagyon tetszik.Lehet, hogy most fogom megszeretni a nyomdázás☺
Ennyi lett volna a nagy zsákmányolós bejegyzésem. Tudom, nem olyan hihetetlenül nagy dolgok viszont szerintem nagyon megérte, és nem kellett vagyonokat költenem, hogy a birtokomban tudjam őket.

Van valami amit rendeltetek az oldalról és nagyon elégedettek/elégedetlenek vagytok vele?
Ne felejtsétek, hogy holnap új nyereményjáték indul a Facebook oldalon, ne maradjatok le róla, csatlakozzatok ti is a kis táborhoz!
Legyen szép napotok!:)

4 megjegyzés:

  1. Ez a nyomda tényleg nagyon szép, lehet lassan nekem is be kellene ruháznom egybe. :D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Mindenképpen próbálj ki egyet, csak ne légy olyan balga mint amilyen én voltam és nézd a saját körömformádat meg előtte.:)

      Törlés