2015. augusztus 6., csütörtök

Barbie-tippek

Biztos láttatok már, vagy lehet, hogy nektek is volt Barbie manikűrkészletetek. Legtöbbször bucsúkban találkozhattam vele az árusoknál, és mikor pici voltam akkor irtóra menőnek tűnt az a kis gatyi műkörmözős készlet, egy rózsaszín meg egy pink lakkal, pici műköröm tippekkel meg ilyen kis sablonokkal. Hát igen.. azóta kicsit komolyabb az érdeklődésem, és a lelkesedésem. Azt hiszem valahol ott kezdődhetett a mániám. A lényeg az, hogy ezt a körülbelül 400 forint értékű(igen tudom, nagyon kedves vagyok, mert ez még így is soknak tűnik), Barbie "köntösbe" bújtatott rózsaszín csodát körülbelül 2000 forintért lehetett kapni. Szerencsére anyukám nem vett nekem, na nem mintha hű de nyafogós gyerek lettem volna, és bőgve lógtam volna a vállán, hogy nekem márpedig ez kell.
Hálás vagyok ezért a döntéséért, mert a mai napig komolyan élnek bennem azok a csúnya rózsaszín izék amik a lányok körmein voltak, és én természetemből adódóan, nem szeretem azt ha valami sokszor jön velem szembe az utcán. Mikor ezt a manikűrt készítettem, csak szépen elkezdtem "játszani". És mikor végeztem, egyből úgy éreztem ez olyan, mintha Barbie-é lenne. pedig nem is pink, nincs is rajta a kis embléma, mégis mindig mikor ránézek, ez jut eszembe. De! Ami hihetetlen.. Mindennek ellenére tetszik!☺ Nem valószínű, hogy 5-6 napig a körmömön lesz, mert mostanában leküzdhetetlen festés vágyat érzek, na meg persze a munka miatt jobban kopik minden lakk, de remélem pár napot kibír majd.
Felhasznált lakkok:

  1. Rival de Loop Young Duo Colour - 03 Just Married
    Igyekeztem kiküszöbölni, hogy megint a Moyra fehér lakkot használjam alapnak, így jött szóba ez a fehér. Enyhe rózsaszín és arany csillogása van és kicsit hígabb az átlagnál, de nagyon könnyű vele dolgozni. Nem is értem miért nem nyúltam eddig többször érte. Na majd most!☺
  2. Aden körömlakk 6ml - nincs szám.
    Nagyon szép szín, igazi babás, ennek ellenére valamiért nem szeretem használni. Díszítéskor szoktam elővenni. Az üveg alján már kicsit nehéz vele dolgozni.
  3. Sally Hansen Hard As Nails Xtreme Wear
    Mikor ezt megvettem, azt hittem megvan a tökéletes babarózsaszín lakk. Szép szín nagy kiszerelés és én pedig boldog vagyok. Egy barack színű társával vettem meg, de nekem mindkettő kicsit csalódás volt mert mindkettő nagyon lassan szárad, így ezt sem használom túl sokszor. Ettől függetlenül tökéletesen díszít. Ki érti ezt?
  4. Catrice - Forbidden Apple
    Ezt a lakkot potom pénzért vettem egy lakkos társunktól Adéltól, az első győri lakktalálkozón.
    Ő többször forog a kezemben mint az előbb említett lakkok, viszont mivel sok új piros/ vörös lakkom van így szegény kicsit háttérbe van szorulva, mert még nem tudtam vele olyan manikűrt készíteni amiben ő a főszereplő.
  5. Moyra Gel Look - No. 944 Chantal.
    Csak nem maradhatott ki. Valahogy mindig kiharcolja, hogy helye legyen itt, de ha megengeditek, innentől csak a nevét tüntetem fel, mert már tényleg én unom, hogy mindig itt van szegénykém. Ha változás lép fel vele kapcsolatban természetesen arról is szólok.
  6. Kallos High Gloss Nail Colour Quick Dry Waterproof Longlasting fedőlakk
    El sem hiszem, hogy ez mind ráfért a lakk üvegére..:D Kerestem egy új fedőlakkot, ami gyorsan szárít, mert a Catrice sajnos elkezdett felbuborékosodni a körmeimen..
    De nem ő lesz az új kedvencem. Vagyis egyenlőre úgy tűnik, aztán majd meglátjuk.
Manikűr:

Kezeket fel, kik azok akiknek eszébe jutott Barbie és az ő kis körömbőröndje?☺
Ne feledjétek a nyereményjátékot, és ha már itt vagytok, hagyjatok egy ökológiai lábnyomot ami akár egy komment is lehet!;)
Szép napot!:)

3 megjegyzés:

  1. Szerintem szep :) Egyebkent mostansag en is allandoan kormot festek. Szinte naponta :D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Mostanság én is elég sűrűn beiktatom. A gond akkor kezdődik mikor be akarom fotózni és az istennek sem akar sikerülni, és nem mindig van időm géphez ülni és bejegyzést szerkeszteni hozzá, ezért jönnek csak 3-4 naponta a bejegyzések..:/
      De nem felejtettem el a legyezőecsetet csak még én is gyakorolgatok vele.:))

      Törlés
    2. Jajj raer az a legyezoecset :D En mar le sem fotozom az alkotasaim mostanaban pedig eddig mindig megcsinaltam.

      Törlés